Curriculum mese

(Avagy egy pedagógiai koncepció bemutatása az individuális teljesítőképesség fejlesztésére)

Egyszer volt, hol nem volt, amikor az embereknek még császáruk volt és a lovak gondolkoztak, mivel nekik nagyobb
volt a fejük, akkoriban bizony még az állatok is járhattak iskolába. Iskolarendszerük csak egyfajta, egységes iskolát
ismert – végül is minden tanuló egyformán állat volt.
Éppen ezért csak egy egységes és általános érvényű tantervük volt, a tanulási tartalmakat a futás, mászás, repülés
és úszás tantárgyak oktatásával közvetítették.
Minden állatnak mind a négy tantárgyat tanulnia kellett azzal a célkitűzéssel, hogy a teljesítmény individuális fejlesztésével
mind a négy tantárgyból azonos érettségi szintet érjenek el. Ez volt az állati érettségi vizsgára bocsátás kritériuma
– egy hagyományteremtő paradigma, ami bevonult az emberiskolába is, és ott mind a mai napig szilárdan
megőrizte helyét.
Minden osztály összetétele heterogén volt. Eközben ügyeltek arra, hogy a tanulók azonos életkorúak legyenek és
mindkét nem azonos arányban képviseltessék. Így hát volt egyszer egy osztály, ahol két lányt: egy kacsát és egy mókust,
valamint két fiút: egy sast és egy nyulat oktattak-neveltek együtt.
Az osztályfőnök egy csaknem nyugdíjas korú, lógó hasú sertés volt, aki elméletből mind a négy tantárgyból kiválónak bizonyult, a gyakorlati képzésen azonban semmilyen motivációs ingert nem jelentett tanulóinak.
A kacsa egészen kitűnően teljesített úszásból, ami osztályfőnökét kezdetben igen megörvendeztette. Repülésből azonban csak átlagos volt a teljesítménye, futásból, mászásból pedig teljesen reménytelen esetnek tűnt. A futásból,mászásból kapott rettentően gyenge osztályzatok kijavítása érdekében a kacsát felmentették az úszásórák látogatása alól, hogy több ideje legyen gyakorlásra a gyengébb tárgyaiból. Ezen kívül a kacsának gyakran bent kellett maradnia,hogy további órákat vehessen futásból és mászásból.
Szorgalmasan végezte a kacsa mindezt, egészen addig, míg úszásból is éppen csak átlagos lett. A közepes osztályzatot azonban a tanár teljesen elfogadhatónak tartotta, ezért senki sem törődött tovább a kacsa teljesítményszintjével (kivéve a kacsaszülőket!).
A sas magatartászavarral küzdő, problémás tanulónak bizonyult, akit gyakran elnézést nem ismerően és szigorúan kellett fegyelmezni: bár mászásban minden tanulótársát maga mögött hagyta, amikor elsőként ért fel a fa tetejére,mégis renitensnek számított, hiszen a számára sokkal kézenfekvőbb módszert, a repülést választotta a feladat megoldásához.
A nyúl kezdetben csúcsteljesítményt hozott futásból. Sajnos azonban hamarosan komoly idegösszeroppanást kapott és távoznia kellett az iskolából, mert a sok felzárkóztató foglalkozást úszásból és repülésből pszichésen nem tudta feldolgozni.
Mászásból egyértelműen osztályelső volt a mókus. Repülésórái azonban mindig katasztrofálisan végződtek, mert a tanár a mókus kiinduló helyzetét a repülési feladatokhoz a földön adta meg a fa teteje helyett. A folyamatos túlterhelés miatt a mókusnak kezdetben izomláza, majd végül krónikus artrózisa lett, így hamarosan legerősebb tárgyából, a mászásból már csak hármasokat, futásból pedig kizárólag egyeseket kapott.
A nyúl helyére, akinek ugye idő előtt távoznia kellett az iskolából, a prérikutya szülők szerették volna beíratni az osztályba fiúgyermeküket. Elkésett szándékukat ne rójuk fel nekik, mert tekintettel kell lennünk arra a tényre, hogy a prérikutyák sok időt töltenek föld alatti odújukban, ezért csak késve értesülnek róla, hogy mi történik a föld felett.
Mindenesetre a prérikutya szülők azonnal visszavonták fiuk iskolai felvételi kérelmét, amikor megtudták, hogy a közoktatásügyi hivatal nem kívánja felvenni a curriculumba az „ásást”. A prérikutya szülők egyszerűen beadták fiukat a tacskóhoz inasnak, és az iskolai nevelés-oktatás-fejlesztés minden további kínálatát elutasították.
Mint az iskola legjobb tanulója, egy teljesen abnormális kétnemű medúza, aki többé-kevésbé kielégítően úszott, éppen csak elégségesen futott, meglehetősen hiányosan mászott és szinte egyáltalán nem tudott repülni, tartotta a tanév végén az évzáró beszédet.

(Ismeretlen eredetű írás részletes átdolgozása. Kézirat. Átdolgozta: Franziska Schaeffer, Berlin, l998. Magyar
nyelvre fordította: Márkus Eszter, Budapest, 1998