"Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében."(Rudolf Steiner)

Fenntartóváltás

>> 2012. június 17., vasárnap


A Pécsi Egyházmegye fenntartásába veszi szeptembertől a Török István utcai általános iskolát.Az iskolában tartott sajtótájékoztató után Udvardy György pécsi megyés püspök érdeklődésünkre közölte: amikor a városvezetés megkereste őket, hogy vegyék át az iskolát, igent mondtak, mert az egyháznak evangéliumi küldetéséből fakadóan kötelessége a szegények, a nehéz helyzetben lévők megsegítése.Elmondta: hatodikig kötelező lesz a hittan, hetedikben és nyolcadikban helyette erkölcstant is választhatnak. Nem kérnek keresztlevelet a pedagógusoktól, de a keresztény értékeket szem előtt kell tartaniuk.Iskolamentésért cserébe kötelező hittan


Hát nem is tudom,mit mondjak...Részben örülök,mert tényleg( tényleg?) nem zárják be, ilyen alacsony létszámmal is -ezt mondták- működtetik iskolánkat. Másik oldalról meg van nem kevés kérdőjel bennem: pl.:meddig? Meddig tart fenn az egyház egy ekkora épületet kb.90 gyerek miatt?
A munkaszerződésünk milyen lesz. Anyagiasnak látszik,de jövőre jubilálnék ,pár kollégámmal együtt-nem kevés pénz számunkra a 3 havi jutalom- másoknak ez fél havi fizetés. Vajon megkapjuk-e?
...és még kavarognak az egyéb kérdések.
Jó lesz-e? Ki lesz a vezető? Nagyon remélem,nem ez a kretén! :)
Belegondoltam,a nem könnyű gyerekeinket meglátja,meghallja egy "szent" ember...szerintem folyamatosan veti majd a keresztet és mossa a fülét a sok ocsmányságtól,amit kiabálnak ezek a csillogószeműek.:)
A picikkel nem lesz gond-csak néha. A nagyokat azonban nem igazán tudom elképzelni az egyház alatt.
Én nem vagyok vallásos,elfogadom,de nem gyakorlom. A keresztény értékek mennyiben különböznek a nem keresztényektől? 
.
A város tapsol,megszabadul tőlünk. Az iskolaközpont ugrál örömében,megszabadul tőlünk. (kíváncsi leszek,hogy mostantól hova küldik büntibe a renitenseket?) Minden nagyon szép és jó.
hmmmmmm......

Read more...

A természetes számok tanítása során alkalmazott játékok

>> 2012. február 25., szombat

Bukj le! 
Igaz- hamis állítások. Minden tanuló ír az adott témából 5 db állítást.
Óra elején ráhangolódásként 2 tanuló állításait lejátsszuk.  Igaz állítás esetén felemelik a
kezüket, miközben fejük lehajtva a padon van.
Példa:   A  0 természetes szám.       i
              A milliónak 6 nullája van.   i
              1200*10 az 10000.              h      
Villámfeladat 
Számolj fejben gyorsan pontosan!
A tanulók számoznak a füzetükben egytől tízig.
Egymás után mondom a számolási feladatokat. Figyelni, kell, mert mindegyik csak egyszer
hangzik el. A tanuló a számolás után azonnal leírja a megoldását. A 10. után ellenőrizzük, és
kiderül, hogy kik értek el legtöbb pontot. Tanuló is lehet a feladatok készítője. Jutalmazás
piros ponttal.
Számok felvillanása 
A játék célja:  A rövidtávú memória, koncentráló képesség fejlesztése.
Eszköz: Írásvetítő
A játék leírása:
1. Egy tanulót kihívnak, aki felírja a telefonszámát,  vagy a kocsijuk rendszámát a
fóliára. Természetesen takarásban.
2. Felvillantjuk a számot az írásvetítő segítségével.
3. A többi tanulónak le kell jegyeznie papírra, amit azután ellenőrzünk.
4. Ismételhetjük ötször.
Jelentősége abban áll, hogy játékosan, észrevétlenül a koncentrált figyelemre ösztönöz, majd
az információ előhívására. Rövidtávú memóriát fejleszt.
Mondj nagyobbat! Számstaféta 
A játék célja: Fejszámolás, figyelemkoncentráció fejlesztése. Sorozatok képzése.
Eszköz: labda
A játék leírása:
1. Megállapítjuk a szabályt!
Például: Mondj nagyobbat 100-zal!
2. Staféta indul: 2005
A tanuló eldobja a labdát. A társa, aki elkapja, és azt mondja, hogy 2105, majd
tovább dobja a következőnek, aki 2205-öt fog mondani. Ez így megy tovább, amíg
a staféta végig nem megy az osztály diákjain.
Előnye, hogy nem kell írogatni, gyors és koncentrált figyelmet igényel, hiszen bármikor
hozzájuthat a labda.
Számbarkohba 
A játék célja: a számok kitalálása, felezési módszer gyakorlása
A játék leírása:
1. Az osztálynak kell kitalálnia, kibarkohbáznia a gondolt számot. Tanulságos
megfigyelni, hogy mennyire célratörően kérdeznek a tanulók. Elég sok kört le kell
játszani, míg rájönnek a “felező módszerre”.
2. A számbarkóba arra is rákényszeríti a diákokat, hogy figyeljenek egymás kérdéseire,
a válaszokra; s ne kérdezzék meg ugyanazt más szavakkal. A tanulók gyakorolják a
számok tulajdonságainak precíz megfogalmazását.
Rendezés élő számegyenesen számkártyákkal 
Eszköz: alsó tagozatos kétjegyű számkártyákkal
Játék leírása: Kihúzunk 6 tanulót. Mindkét kezükbe adunk 1-1 kétjegyű számkártyát.
1. Olvassuk ki a számokat!
2. Rendezzük növekvő sorrendbe!
3. Cseréljük meg a kártyákat! (jobb-bal felcserélődik)
4. Újra lehet olvasni, rendezni, párokat képezni, párok összege, különbsége.
Gauss-módszer számkártyákkal SNI tanulók matematika oktatását segítő csomag  21
Eszköz: Egymást követő számkártyák. Például: 45 ; 46 ; 47 ; 48 ; 49 ; 50
Játék leírása:
1. A tanulók számkártyákat kapnak.
2. Rendeznünk kell növekvő sorrendbe.
3. Majd az egyenes visszakanyarodik úgy, hogy a legnagyobb a legkisebbel alkosson
egy párt. Tehát:
4. Képezzük a párok összegét!
Tapasztalat: Összegük állandó! Mennyi a 6 egymást követő szám összege? Ez valójában a
Gauss módszer.
A feladat más számsorokkal megismételhető, majd ezután konkrét feladatokat is adhatunk a
Gauss-módszer alkalmazására.
Feladat: Mennyi a következő számsor összege?
1. 1001 + 1002 + 1003 + 1004 + 1005 + 1006 =
2. 1 + 2 + 3 + 4 + ……… + 99 + 100 =
Linzer - csoportjáték
A játék célja: Ismétlés, tanult fogalmak felelevenítése, fejszámolás fejlesztése, elnevezések
ismétlése.
Eszközök: 24 fős osztály esetén legalább 12 db kártya felhasználása. A kártyákra fogalmakat,
elnevezéseket, igaz-hamis állításokat, fejszámolási feladatokat írunk.
Játék leírása: A tanulók kettős kört alkotnak. A külső körben levő tanulók kapnak 1-1 kártyát,
amelyen 1 feladat és a megoldása is rajta van. A belső körben levő tanulók választ adnak a
külső körben helyezkedő társuk feltett kérdésére, majd lépnek egyet jobbra. Ott ismét választ
adnak a külső körben levő társuk kérdésére, majd lépnek megint jobbra. Ez a forgás addig
tart, amíg a kör vissza nem tér az eredeti állásába. Így tehát mind a 12 tanuló válaszolt 12
kérdésre. Azaz 1 tanuló, aki 12-szer tette fel ugyanazt a kérdést és hallotta a választ, egy
életre megtanulja azt. A külső és a belső kör cseréjével újrakezdődhet a játék.
Értékelés: Minden külső körbeli tanuló kap egy köteg pálcikát (gyufát). Jó válasz esetén ad 1
db-ot a belső körben álló társának. Így a belső 12 tanuló a végén megszámolva a pálcák
számát eldönthető, hogy ki a volt a legeredményesebb. SNI tanulók matematika oktatását segítő csomag  22
Feladatok: Tetszés szerint írhatunk egyszerűbb, illetve bonyolultabb feladatokat is az osztály
képességének függvényében.


Keveredj! Állj! Csoportosulj! I.
A játék célja: Motiváció, gyakorlás, szocializáció. Természetes számok írása, olvasása,
bontása összeg alakra. (más számhalmazra is készíthető).
Eszköz: 6*4 db kártya. (Jó, ha csoportonként különböző színűek. Megkönnyíti a
csoportalkotást.)
• 6 db kártyára számjegyekkel írtunk számot.
• 6db kártyára az előző számokat betűvel írtuk.
• 6 db kártyára az előző számokat írtuk bontásban.
• 6 db kártyára az előző számokat írtuk alaki érték és helyiérték szorzataként.
Játék leírása:
1. Minden tanuló kap egy kártyát!
2. Ezután utasításokat kapnak a diákok: Séta! Állj! Csoportosulj a kártyádra írt szám
szerint!
3. A csoportok kialakulása után ellenőrizzék, hogy azonos értéket képviseltek-e?
4. Majd további utasításokat kapnak a tanulók: Séta! Keveredj! Állj! Add át a kártyát!
Séta! Állj! Csoportosulj a kártyádra írt szám szerint!

Read more...

Szómagyarázat (szókincsfejlesztés)

>> 2011. december 11., vasárnap

Ismét nagyon jókat mulattam :)
hánykolódik : Aki rosszul van,hányni akar,de nem jön ki.
becsmérel : Van egy hosszú szalag és ott megmérnek.
hajkurász : Elmennek a fodrászhoz és kiválasztják,hogy milyen haja legyen.

Read more...

Advent

>> 2011. november 27., vasárnap


Ádvent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. Ádvent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka.
Szent András ünnepéhez (nov. 30.) legközelebb eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik. Négy hétből áll, a negyedik többnyire csonka. A liturgikus szín: viola (kivéve Ádvent III. vasárnapján, amikor szabad rózsaszínt használni). December 17-től már a közvetlen karácsonyi előkészület jeles napjait tartjuk.
1860 adventjén, egy berlini árvaházban dolgozó evangélikus lelkipásztor a gyerekeknek való örömszerzés céljából és a karácsonyi várakozás szebbé tételére gyújtotta meg először a kör alakú csilláron elhelyezett gyertyákat a karácsonyt megelőző négy vasárnapon. Később a körcsillár helyett fenyőkoszorút használtak erre a célra, mely kezdetben a protestáns területeken volt jellemző. Később a katolikus lakosság körében is népszerűvé vált. Magyarországon az 50-es évektől vált szokássá, hogy a csillárokra koszorút függesztettek.
Különösen meghitt hangulatot áraszt, ahogy a karácsony előtti vasárnapokon egy, kettő, három majd négy gyertya ég egyidőben az adventi koszorún. Az adventi koszorún lévő gyertyák a karácsony előtti vasárnapok liturgikus színeiben jelennek meg a hagyománytisztelőknél, de a ma kapható koszorúkon főleg az egyszínű gyertyák használata a jellemző.
Az adventi koszorú akkor az igazi, ha egy kék, egy piros, egy fehér és egy lila színű gyertya van rajta. Minden gyertya egy – egy angyalért ég, akik advent idején az égből leszállnak a Földre és mindent megtesznek azért, hogy még szebbé, még boldogabbá, még meghittebbé varázsolják az ünnepet.
Advent négy vasárnapján ezek az Angyalkák jelennek meg gyertyagyújtáskor a mi otthonunkban is.

Négy héttel karácsony előtt egy kék köpenyben öltözött angyal száll le az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. Sokan észre sem veszik, mert mással vannak elfoglalva. De azok, akik jól figyelnek, meghallják az angyal hangját.
Karácsony előtt a harmadik vasárnapon egy piros palástba öltözött angyal száll le az égből kezébe egy nagy serleggel. Az angyal meg szeretné tölteni a serleget, mert a legszebb ajándékkal megtöltve kell hazavinnie a Mennybe. Az angyal tanácstalan, nem tudja mivel tölthetné meg serlegét, ezért a világ összes házán végigmegy és szeretet keres, amely minden ember szívében megtalálható. Ezzel tölti meg a serlegét és ezzel tér vissza a Mennybe. Azok akik a Mennyben élnek ebből a szeretetből készítenek fényt a csillagoknak. Ezért ragyognak olyan fényesen a csillagok.
A karácsony előtti második vasárnapon egy fehér angyal száll le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Az angyal a fénysugárral odamegy mindazokhoz, akiknek tiszta szeretet ragyog a szívében és megérinti őket. Ahogy a sugár hozzájuk ér, az angyal fénye ragyog fel szemükben és megszállja őket a béke, a tiszta szeretet és a boldogság.
Karácsony előtti utolsó vasárnap egy lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a Mennybolton és bejárja az egész Földet. Kezében lantot tart és azt pengeti. Ahhoz, hogy meghallják az emberek az éteri muzsikát, nagyon kell figyelniük és a szívük tiszta kell legyen. Az angyal a béke dalát énekli, sok kis angyal kíséri. Az angyalok dalától valamennyi mag, amely téli álmot alszik a földben, felébred és így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

Read more...

Ismét egy év

>> 2011. szeptember 9., péntek

... szerencsére. Sok év után újra harmadikos lehettem. Zsuzsit sikerült rábírnom,hogy kezdje most ő az elsőt -könnyű állandóan "kész" gyerekeket kapni,ideje,hogy megmutassa,mit tud kezdeni a minikkel :)
A két leggyengébb láncszem ismétel.
Háááát....az első hét tapasztalatai azt mutatják,hogy kollektív és totális agymosás volt a környéken. Rengeteget felejtettek. Kőműves Kelemen is így dolgozott :amit felépített...leomlott.
Első feladat :visszatuszkolni egy részét legalább az előző évnek,hogy tudjunk bármit is ráépíteni :)
.
Kapott az isink is interaktív táblát -szupeeer. Ma megmutattam működés közben is a gyerkőcöknek -kipróbáltuk a rajzolást,színezést,összekötősdit. Nagyon tetszett nekik és nekem is,ahogy dolgoztak. :)Lesz ennek még folytatása!

Read more...

About This Blog

Lorem Ipsum

  © Blogger templates Shiny by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP