"Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében."(Rudolf Steiner)

blogimport 2008.okt.-nov.

>> 2009. július 15., szerda

Mese

2008.10.07. 09:39

(Békának és a többi Kedves "tűzszívűnek")

Réges-régen az Óperenciás tengeren innen, az Üveghegyen túl élt egy leány, akinek tűzszíve volt. Amikor télvíz idején mindenki fázott és didergett ő akkor is nevetve járt a hulló hópihék között, mert nem érezte a jégkristályok érintését. Amikor az erdőben sétált az erdő vadjai mind köszöntötték őt és a nyomába szegődtek. Amikor a réten megpihent a vadállatok és a madarak köré gyűltek, hogy melegedjenek a szíve tűzénél.
Körülvették az őzek és a szarvasok és a vállára hajtották a fejüket, a nyulak az ölébe ugrottak és a madarak a tenyerébe bújtak. Ő pedig mindőjükre rámosolygott és meghallgatta, hogy mit beszélnek, közben a melegével úgy beborította őket, mint egy dunyhával. Elfelejtkezett a fáradtságáról, éhségéről, szomjúságáról és csak hallgatta a madarak veszekedését és sivalkodását, ahogy mindegyik a tenyerébe akart férkőzni, hogy ott melegedjék. Amikor a madarak végre elfészkelődtek és elhallgattak, akkor pedig ő mondott meséket, amik úgy álomba ringatták őket, mint a tenger mormolása. Ahogy a meséket mondta elolvadt körülötte a hó, a tavaszi virágok hitetlenkedve bújtak elő és felé fordították a fejüket. Akár akarta, akár nem, áradt a szívéből a meleg. A madarak pihegve ültek a tenyerén, ő pedig megsimogatta őket, így aludtak el boldogan a puha melegben.
A tűzszívű lány ült a réten a hótenger közepén a kis zöld szigeten és körötte mélyen aludtak a vadállatok és a madarak. Mosolyogva nézte a hullámzó hómezőt és nem kérdezte meg magától, hogy miért kell ennek így lennie.
A tűzszívű lány azért volt ilyen, mert nem tudott másmilyen lenni.


hmmm...

2008.10.01. 18:50

Tegnap apuka érdeklődött:

- Hogy viselkedik a fiam?

- Háát...néha durva a pajtásaihoz és elég gyakran beszél csúnyán.

-Ejjjjj,Peti! Látod,most megint miattad b*nak le. Tudja tanító néni,múltkor engem is leköcsögözött.

...és robban

2008.11.20. 06:31

"Hallotta tanár néni mi történt xy-éknál? A bomba...Meghaltak a szülők." -

Nem hallottam,délelőtt nem néztem tv-t,a rádió sem szólt. Döbbenten ültünk kolleganőmmel a buszon és hallgattuk az ottani asszonyok beszámolóját. Az iskolánk alatti utcában laktak,ott robbant.

Az egyik kislány most elsős. Egy roppant kedves,szeretetre éhes kis nyuszi -most szülők nélkül maradt.

Sajnálom,persze...Ez azért nagyon drasztikus módja az "igazságszolgáltatásnak". Mindenki tudja a környéken,hogy apa mivel foglalkozik,miből tartotta el a családot...(nem böcsületes munkából :s)

Este olvastam,hallgattam a híreket. Elképesztő,hogy Kosztics úr és Kállai úr egyből rákattantak,hogy cigányellenes,meg rasszista,meg...Könyörgöm...sajnos a rendőrök jobban ismerik a környéket,a családot,mint az említett urak. Miért kell mindjárt negatív diszkriminációról csámcsogni?

"a roma közösség elvárja a hatóságoktól, hogy megfelelő védelmet kapjon."

Én is elvárom,hogy MINDENKI megfelelő védelmet kapjon.

(a kolleganómet ki védi meg a fenyegetőző,ordenáré módon üvöltözó,szidalmakat szóró K.Anyukától??)

Szánalmas,hogy megint politikát csinálnak ebből is...Tudomásul kell venni,hogy vannak a jó emberek és vannak a rosszak.Vannak,akik olyanba nyúlnak,ahova nem szabad,olyant csinálnak,ami nem tetszik sokaknak és ezért nem jutalmat kapnak. -tök mindegy a hovatartozás.

http://w3.bama.hu/cikk_hozzaszolas/191424?p=1

money money...

2008.11.04. 09:32

Azt már régóta nem számolom,hogy mennyi pénzt "fektetek be" az iskolarendszerünkbe azért,hogy néha tudjak vmi extrát csinálni (pl fénymásolás, tabló,feladatlap...). Mindezt abból a bérből,amire egy felmérés azt közölte velem,hogy "Ön alacsony fizetéssel rendelkezik".

Megéri hülyét csinálni magunkból a dzsungelben. Nem elég hogy egy merő kaland az életünk, de még jól meg is fizetik.

Nemhivatalos információk szerint a hazai sztárok , a magyar dzsungelbohócok 12 ezer dollárt kapnak a természetben való fellépésükért.

Minek ekkora pucc? Megmondták főnökeink,hogy nem kell annyit(?) fénymásolni,hisz ott a tábla (ja, kréta nincs,-azt is vettem)

Tegnap a buszon utazva ámuldoztunk. A bevásárlóközpontnál jó sokan szálltak fel,szatyrokkal felpakolva, torta a kézben,dobozos sörök ,...meg amit még nem láttunk.Végighallgattam az új telefon összes csengőhangját. Ismerős roma családok,ott lakik az iskola környékén mindegyik....és akkor megvilágosodtunk :segélyek megérkeztek. Most pár napig talán nem üres gyomorral fognak a gyerkőcök isibe jönni,lesz csipsz,kóla,süti (meg új teló apának,anyának)

Bent az isiben jöttek a gyerekek büszkén mutogatva az új dzsekit,cipőt (ez a jobbik eset,hisz a gyerekre kapott pénzből kap a gyerek) és ott voltak azok is,akik nem dicsekedtek,bár egész biztos,ők is megkapták a lóvét. Csakhogy nekik maradt a lyukas,szakadt cipő,kopott naci,foltos póló.

0 megjegyzés:

About This Blog

Lorem Ipsum

  © Blogger templates Shiny by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP